Kikyo
2006.06.01. 20:39
A nagyerejű papnő
Kikyo fiatal kora ellenére nagyon nagy erővel rendelkezett, ezért is bízták rá a Négy Lélek Ékkövének őrzését, amely teljesen beszennyeződve került hozzá. Ám ez a feladat lekötötte mindet figyelmét, semmi másra nem maradt ideje. De nem panaszkodott, felelősségteljesen végezte hivatását.
Inuyasha is a Kő hatalmát akarta megszerezni, hogy annak erejével egészen szellemmé változhasson. Így ismerkedett meg Kikyoval.
Kikyo egyszer azt mondta Inuyashának, hogy mindketten kitaszítottak, talán ezért sem tudja megölni. Ettől kezdve mind közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, míg végül beleszerettek egymásba.
A papnő azt állította, hogy, ha az Ékkő erejét jó célokra használják fel, az megtisztul, és így nem kellene többé vigyáznia rá. Átlagos lányként élhetne tovább. Tehát, ha Inuyasha emberré változna..., itt jött a képbe Naraku.
Kikyo meghalt, ám 50 év múlva Urasue, egy boszorkány gonosz varázslat segítségével feltámasztotta a hamvaiból és a sírjából vett földből. Ám nem minden úgy sikerült, ahogy azt Urasue tervezte: a lány lelke nem tért vissza a testbe, hiszen az már Kagoméban újjászületett. A papnőnek még így is volt elég ereje, hogy végezzen "szülőanyjával", azóta pedig halott lányok lelkeiből tartja fenn magát. Még mindig szereti Inuyashát.
|