Ótomo nagytanácsos története Ótomo no Miyuki nagytanácsos összehívta háza valamennyi szolgáját. "A sárkány nyakán van állítólag egy, a szivárvány minden színében pompázó drágakő. Ha azt valaki megszerzi nekem, annak teljesítem egy kívánságát."- hirdette ki. Mikor az emberek ezt meghallották, így vélekedtek: "Szavai rendkívül nemes lélekre vallanak, de egy ilyen drágakövet nem lehet egykönnyen megszerezni, arról nem is beszélve, hogy hogyan is vennénk azt el a sárkánytól?!" A nagytanácsos így válaszolt: "Aki urat szolgál, annak akár élete feláldozása árán is minden gondolatával törekednie kell, hogy ura parancsát teljesítse. A sárkány nem nálunk, de még csak nem is Indiában vagy Kínában él. Az országunkat körülölelő tengerből az egekbe száll, és a hegyekből tér vissza. Hogyan mondhatjátok ezt nehéz feladatnak?" "Akkor mit is tehetünk ? Induljunk, és teljesítsük ezt a parancsot, legyen bármilyen nehéz !" A szolgák eme szavai a nagytanácsost rögtön jókedvre derítették. "Az Ótomo nemzetség szolgája név híres a földön. Hogyan szegülhetnétek ellen uratok parancsának ?"- és e szavakkal elindította őket a sárkány nyakékét megszerezni. útravalóként ellátta őket a palotában fellelhető összes pénzzel, ruhával és egyéb drágasággal. "Visszatérésetekig lelki megtisztulást fogok végezni. Meg ne lássalak benneteket a házamban a drágakő nélkül !"- mondta. Az emberek a parancsot tudomásul vették, és elindultak. Mivel a parancs úgy szólt, hogy ne merjenek hazatérni a sárkány nyakéke nélkül, a szélrózsa minden irányába, amerre a lábuk vitte őket, szétszóródtak. "Ezt az őrültséget !"- morgolódtak. Az útravalót szétosztották egymás között, aztán volt ki saját házába rejtőzött, mások meg oda mentek, ahova éppen kedvük tartotta. "Legyen akár szülő, akár úr, hogyan lehet ilyen képtelenséget parancsolni?"- szidták a nagytanácsost lehetetlen kérése miatt. "A hétköznapi körülmények nem illők Kaguya hime fogadására."- morfondírozott az úr eközben, aztán épített egy gyönyörű házat , a falait lakkmunkákkal díszítette, a háztetőt színes szalmakötegekkel fedte be. A szobák díszítésére elmondhatatlanul szép szövetekre képeket festett, és azokat az oszlopok között kifeszítette. Előkészületeket tett, hogy Kaguya himét elvehesse, ezért a többi feleségét elhanyagolva egyes-egyedül töltötte napjait. Éjjel-nappal várta az elküldött embereit, de ők még az év elteltével sem hallattak magukról. A türelmetlenségtől hajtva nagy titokban álruhát öltött, és mindössze két testőrét maga mellé véve elment Naniwa kikötőjébe, és ott így érdeklődött: "Nem hallottál arról, hogy Ótomo nagytanácsos szolgája hajóra szállt, a sárkányt megölte, és nyakékét megszerezte?" A hajós nevetve válaszolta: "Ez aztán a különös história, de egy hajó sem futott ki ilyen céllal." "Micsoda együgyű fickó ! Nem tudja kivel beszél így. Saját íjam erejével fogom azt az állítólagos sárkányt elpusztítani, és a nyakéket biztosan megkaparintom. Nem fogok várni ezekre a késlekedőkre !"- gondolta magában, hajóra szállt, és bolyongásai során Tsukushi irányában végül kievezett a távoli tengerre. Hogy milyen is volt ? Viharos szél fújt, a világ sötétségbe borult, és a hajó közben ide-oda hánykolódott. Tájékozódási képességüket teljesen elvesztették, a viharos szélben pedig néha úgy tűnt, hogy menthetetlenül elsüllyednek. A hullámok nekicsapódtak a hajó oldalának, és a mélybe húzták, miközben zengett az ég, és villámok cikáztak. "Még sose tapasztaltam ilyen szörnyűséget. Vajon most mi lesz ?"- mondta a nagytanácsos kétségbeesetten. A hajós ekképp siránkozott: "Már évek óta járom a tengert, de még én sem éltem át ilyen borzalmat. Ha nem is süllyedünk a tenger fenekére, a villám biztosan belénk csap, de ha abban a szerencsében lenne részünk, hogy az istenek a segítségünkre sietnek, a szél a Déli tengerre sodor. Micsoda értelmetlen halált kell halnom egy ilyen szörnyű úr szolgálatában!" "Mikor hajóra szálltunk, szavaidból megingathatatlan hitet merítettem. Most miért beszélsz ilyen hitehagyottan?"- kérdezte a nagytanácsos, miközben erős hányás gyötörte. "Nem vagyok én isten, mit is tehetnék ? Fúj a szél, heves hullámok csapkodnak, és ráadásul fejünk felett villámok cikáznak. Mindez csakis azért van, mert maga a sárkányt el akarja pusztítani. Ezt a szélvihart is a sárkány keltette. Gyorsan könyörögjünk az istenekhez !"- mondta a hajós kétségbeesetten. "Igazad van."- helyeselt a nagytanácsos. "Hajósok istene hallgass meg minket! Én együgyű, balga szívvel a sárkányt meg akartam ölni. Ezentúl ellenedre egy hajam szálát sem mozdítom."- hol ülve, hol állva mormolta az imádság szavait, és talán annak eredményeként, hogy mintegy ezerszer elismételte, az égiháború fokozatosan elült. Egy kicsit azért még villámlott, a szél pedig továbbra is erősen fújt. "Ez bizony a sárkány műve volt. A szélirány nem rossz, pont nekünk kedvező irányba fúj."- szólt a hajós, de a nagytanácsos ezt már nem hallotta. A szél három-négy napon át vitte őket, mikor végre megpillantották Harima tartomány Akashi nevű partszakaszát . A nagytanácsos azt hitte, hogy a Déli tenger partjára vetette őket a szél, és egy mély sóhajtással a földre rogyott. Még akkor sem tudott felkelni, mikor a hajósszolgák üzenetet küldtek a tartományba, és a hivatalnokok eljöttek, hanem a hajó gyomrában feküdt. A partmenti fenyvesben leterítettek egy gyékényt, és a hajóról leeresztették. Ekkor jött rá, hogy mégsem a Déli tengeren vannak, és nagy nehezen feltápászkodott. Mikor megvizsgálták, kiderült, hogy erősen meghűlt, a hasa felpuffadt, és szemei két érett szilvához voltak hasonlatosak. A látvány hatására a tartományi hivatalnokok is mosolyogni kezdtek. Megparancsolta, hogy készítsenek egy gyaloghintót, és fájdalmas nyögések közepette hazaszállították a házába. Erről valahogy tudomást szereztek a korábban szétküldött férfiak, és most eljöttek. "Nem tudtuk megszerezni a sárkány nyakékét, ezért nem jelenhettünk meg, de most már az úr is ismeri a feladat nehézségét, reméljük nem fog megbüntetni. Íme itt vagyunk."- mondták, mire a nagytanácsos felült, és így válaszolt: "Szerencse, hogy nem hoztátok el a nyakéket, mert az a sárkány a mennydörgés istenének volt a barátja. Ha a drágakövet meg akartuk volna kaparintani, az számos ember életébe került volna, nem is beszélve arról, hogy ha magát a sárkányt ejtettük volna fogságba, akkor egyszerűen engem öl meg. Jó, hogy nem fogtuk el! Ez az átkozott Kaguya hime engem akart elpusztítani. Ezentúl még a környékére sem fogok menni. Ti se járkáljatok arra!"- mondta, és a házban megmaradt néhány dolgot szétosztotta az emberek között, noha eredményt nem tudtak felmutatni. Mikor ez a korábbi feleségeinek tudomására jutott, majd szétpukkadtak a nevetéstől. A szalmakötegekkel fedett házat pedig széthordták a varjak és más madarak, és fészket építettek belőle. Az emberek pedig e szavakkal élcelődtek: "Vajon elhozta-e Ótomo nagytanácsos a sárkány nyakékét ?" "Nem, dehogyis. Viszont a szemére szerzett két szilvaformájú ékkövet. 'Ana tahegata!' Azt elég nehéz lehet megemészteni!"- és attól az időtől kezdve a be nem teljesülő dolgokat így kezdték nevezni.
|